Hírarchívum

SzocExpo 2014.

2014. 10. 15.

Ismét belevágunk! A Szociális Szakmai Szövetség idén is szeretné megrendezni a SzocExpo-t! Az időpont és a helyszín a régi!

Időpont: 2014. november 12.

A helyszín: a Kesztyűgyár Közösségi Ház (1084 Budapest, Mátyás tér 15.)

A szociális szakemberek szakmai támogatása a családon belüli erőszak és gyermekbántalmazási ügyekben

2014. 10. 14.
 A 3Sz támogatást nyert a Norvég Civil Alap pályázatán arra, hogy a szociális szakemberek számára hathatós támogatást nyújtson a családon belüli erőszak ill. gyermekbántalmazás ügyek kezelésével kapcsolatban. Ennek része, hogy a szakma által elfogadott, iránymutató Etikai Kódexet is meg kell újítani, különös hangsúlyt fektetve, de természetesen nem kizárólagosan erre a területre.

Megjelent a GYERE 2013-as Civil jelentése a gyerekesélyekről

2014. 10. 09.
Október 29-én 14 h-kor mutatja be Spiró György, Vekerdy Tamás, Závada Pál a Cirkó-Gejzírben.

A jelentés elérhető honlapunkról is!




Az önkormányzati választások elé

2014. 10. 01.
Kedves Kollégák!

Ismét választások előtt állunk, ezért emlékeztetőül kitesszük elnökünk felhívását, mely a választáson való tudatos részvétel fontosságára hívja fel figyelmeteket.
A levél tartalmát egy 2009-ben készült Ferge Zsuzsa-interjú is megerősíti, mely az állampolgári részvétel jelentőségéről szól. Az interjú linkjét a levél után találhatjátok. Az alkotó Huszerl József.

25 éves a magyarországi szociálismunkás- képzés

2014. 10. 01.
Az évforduló alkalmából a Magyarországi Szociális Szakemberek Képzéséért Egyesület (Iskolaszövetség) és a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar, ahol elsőként indult nappali tagozaton a képzés, konferenciát szervez Szekszárdon.

A konferencia ideje: 2014. október 16.

Helye: Szekszárd Rákóczi u. 1. 52. sz. terem

Mit ér az ember (egészsége), ha szín(-es) magyar?

2014. 09. 22.

Társaságunk október 3-án tartja következő konferenciáját, témája a cigányság egészségügyi ellátása.  

Összebeszélünk – I. Ifjúságügyi Kongresszus

2014. 09. 17.
 Az Összebeszélünk – I. Ifjúságügyi Kongresszus a fiatalokkal foglalkozó diszciplínák és szakmák közötti diskurzus erősítését és az ifjúságügy integratív megközelítésének elősegítését kívánja szolgálni.

Küldöttgyűlés 2014.09.26.

2014. 09. 15.
A Szociális Szakmai Szövetség küldöttgyűlést tart, melynek meghívója a mellékletben található.

A siker megteremtése a munkahelyi és a személyes életemben” című szeminárium

2014. 08. 29.
Szeretettel meghívjuk Önt és Kedves Munkatársait, „ A siker megteremtése a munkahelyi és a személyes életemben” című szemináriumunkra, melyet az egészségügyben és a szociális területen dolgozó segítő szakemberek számára szervezünk.

„Párbeszéd” Szociális munka folyóirat

2014. 07. 16.
 A Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális Munka Tanszéke mint alapító elindítja a "Párbeszéd" online folyóiratot, amelynek első száma 2014. őszén jelenik meg.

Easymobil program sni-s és hh-s fiatalok számára

2014. 07. 10.
Tapasztalatok igazolják, hogy a hátrányos helyzetű résztvevők kompetenciái igen jelentősen fejlődnek külföldi mobilitások során, de nagymértékű gátlásokkal küzdenek, nehezebb őket mobilitási projektekbe bevonni.
A projekt az Európai Unió által támogatott Élethosszig Tartó Tanulás Leonardo da Vinci alprogram keretein belül került megvalósításra.

V4 Kezdeményezés a szegénység enyítésére - Helyi megoldások globális kihívásokra

2014. 07. 07.
 A Kárpátia Alapítvány (Szlovákia) egy új, partnerségen alapuló projektet indított  - V4 Kezdeményezés a szegénység enyítésére -, melyben helyi megoldásokat keresünk globális kihívásokra.

A 2014 júniusától egy éven át tartó projekt a „helyi forrásokat a helyi igényeknek“ elven alapuló fejlesztések új módszereit kutatja és elemzi, és a közösségi mobilitáson alapuló életképes modelekre összpontosít.

Európai szociális ernyőszervezetek létrehozták az ENSACT-et

2014. 07. 01.
 Az ENSACT-et (European Network for Social Action) 2014 júniusában  hat európai szociális ernyőszervezet alapította. 
Csak kiragadva néhányat leírt céljaik közül: 
- a szociális munka emberi jogokon alapuló megközelítése, 
- a szociálpolitika az egyenlőtlenségek csökkentését, a kohézió erősítését segítse, 
- erősíteni kell az együttműködést a szolgáltatók, a szociális munkások, az oktatók, a szakmapolitikusok, az igénybe vevők és a közösségek között.

MACSGYOE konferencia

2014. 05. 21.
Időpont: 2014. május 30. (péntek) 10 óra

Helyszín: Kesztyűgyár Közösségi Ház (1084 Budapest, Mátyás tér 15.)

Szülőnek lenni konferencia

2014. 05. 15.
Az idén 3. alkalommal rendezi meg május 20-án,
a Szülőnek lenni program, az ELTE PPK és a Magyar
Pedagógia Társaság közreműködésével a
Szülőnek lenni konferenciát

Szemtől szembe

2014. 05. 14.
Az Emberbarát Alapítvány Alkohol és
Drogrehabilitációs Intézetének nyílt napja
2014. május 16-án, péntek, 9:00

Biztonság és Tudomány Konferencia a WJLF-en

2014. 05. 08.

A Wesley János Lelkészképző Főiskola Környezetbiztonsági Tanszéke 2014. május 9-én rendezi meg a Biztonság és Tudomány Konferenciát, melyre szeretettel várnak minden érdeklődőt.
A konferencia programja a mellékletből ismerhető meg.

Meghívó az 1. Hilscher Szalonra

2014. 05. 08.

A Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület hagyományteremtő céllal szervezi meg első alkalommal a Hilscher Szalon rendezvényt.


Közérdekű adatigénylés workshop

2014. 04. 22.
Április 10-én részt vettünk az atlatszo.hu és az Asimov Alapítvány által szervezett workshopon, amely a közérdekű adatigénylésről szólt, jogi, újságírói, civil aspektusból, gyakorlati útmutatással, segítségnyújtással, a KiMitTud bemutatásával. Ma arról értesített az Asimov Alapítvány, hogy elindult a projekt honlapja, az atlatszo.net. Ha részt szeretnétek venni ilyen workshopon, május 15-én van lehetőség rá. A honlapra látogatva részleteket is megtudhattok.

Ismét SzocKafé! Gyermekek a büntetőeljárásban

2014. 03. 27.

Gyermekbántalmazás, családon belüli erőszak esetében hogyan jár el a Rendőrség, hogyan zajlik áldozatként vagy tanúként egy kiskorú meghallgatása?

 

Ez a SzocKafé némiképp formabontó: az 1- 1,5 órás előadást követően lesz lehetőség a kötetlen szakmai beszélgetésre, kérdések megválaszolására.