Tagszervezetek
1989-ben azzal a céllal jött létre, hogy átfogó szervezete legyen az ELTE szociálpolitikus és szociális munkás oktatóknak és hallgatóknak. 2011-től azonban az összes kar volt és jelenlegi hallgatója számára nyitottá vált.

Több mint 25 éve azzal a céllal alakult, hogy összefogja és összehangolja a hazai szociális szakembereket képző intézmények munkáját és érdekképviseletet fejtsen ki a képzések és az egyes tagok érdekében

Az Egyesület legfontosabb célja az egészségügyi szociális munkával kapcsolatos érdekképviselet, azaz az egészségügyben dolgozó szociális szakemberek általános és speciális érdekeinek védelme.

Az Egyesület legfontosabb célja a hajléktalan ellátással kapcsolatos érdekképviselet, ezen belül a hajléktalanná válásnak kitett, a már hajléktalan személyek és a velük foglalkozó szakemberek általános és speciális érdekeinek védelme kiemelt hangsúllyal rendelkezik.

Egyesületünk 2010-ben jött létre azzal a céllal, hogy az óvodai- és iskolai szociális munkások szakmai érdekképviseletét ellássa – különös tekintettel a szakmaépítésre –, valamint a gyermekek életminőségét javítsa.

Az Egyesület célja az aprófalvak hátrányos helyzetének javítás érdekében létrejött falugondnoki szolgálat fejlesztése, a már működő falugondnokságok szakmai munkájának, közös céljainak támogatása, érdekvédelmük biztosítása.
